Üdvözöljük a

A Bizottság kiválasztotta az első 17 „európai egyetemet”, közülük ötnek magyarországi egyetem is a tagja | Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

A Bizottság kiválasztotta az első 17 „európai egyetemet”, közülük ötnek magyarországi egyetem is a tagja

Szerző: Szakály Andrea | 2019. június 28.

Az Európai Bizottság ma bejelentette, hogy Európa-szerte mely felsőoktatási intézmények képezik majd a részét az első „európai egyetemi” konzorciumoknak.

Az európai egyetemek olyan, EU-szerte működő felsőoktatási intézményeket tömörítő transznacionális szövetségek, amelyek közös hosszú távú stratégiával rendelkeznek, és előmozdítják az európai értékek és identitás térnyerését. A kezdeményezés arra irányul, hogy számottevően növelje az egyetemi hallgatók és a felsőoktatásban dolgozók mobilitását, és elősegítse, hogy az európai felsőoktatás színvonalasabbá, vonzóbbá, befogadóbbá és versenyképesebbé váljon, illetve hogy elmélyüljön az intézmények, a diákok és a dolgozók közötti együttműködés.
A pályázati felhívásra 54, összesen több mint 300 felsőoktatási intézményt tömörítő konzorciumtól érkezett be pályázat, melyek közül a Bizottság független külső szakértők – többek között rektorok, professzorok és kutatók – értékelése alapján 17-et választott ki. A 17 nyertes „európai egyetemet” összesen 24 tagállam 114 felsőoktatási intézménye alkotja, melyek között alkalmazott tudományokat oktató egyetemek, műszaki és képzőművészeti egyetemek, valamint tudomány- és kutatóegyetemek is vannak. Az egyes konzorciumok átlagosan hét, Európa különböző részein működő felsőoktatási intézményből állnak, és jól reprezentálják a különböző országokból beérkezett pályázatok földrajzi megoszlását. A nyertes konzorciumok közül 5 magyarországi intézményeket is magában foglal. Ezek a következők:

  • CHARMEU (Challenge-driven, Accessible, Research-based, Mobile European University): magyarországi tagja az Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • CIVICA (CIVICA - The European University in social sciences): magyarországi tagja a Közép-európai Egyetem
  • EDUC (European Digital UniverCity): magyarországi tagja a Pécsi Tudományegyetem
  • EU4ART (Alliance for common fine arts curriculum): magyarországi tagja a Magyar Képzőművészeti Egyetem
  • EUGLOH (European University Alliance for Global Health): magyarországi tagja a Szegedi Tudományegyetem

Az első 17 európai egyetem létrehozására összesen 85 millió euró áll rendelkezésre. Ez szövetségekre lebontva 5 millió eurót jelent – a következő 3 évben legfeljebb ekkora támogatás áll majd az egyes konzorciumok rendelkezésére ahhoz, hogy megvalósítsák terveiket, és ezáltal előkészítsék a terepet más európai oktatási intézmények számára.
Az első pályázati felhívást ősszel újabb felhívás követi majd.

 

Forrás: Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete