Somogy megye Magyarország egyik legváltozatosabb, természeti értékekben leggazdagabb megyéje. Északról a Balaton, délről Horvátország határolja.
A 6000 négyzetkilométer, 340 ezer lakosú megye hazánk 5.legnagyobb megyéje, melyet Somogyországnak is neveznek.A történelem során is fontos szerepet játszott a megye. Somogyvár lett az első megyeközpont, ahol Szent László király apátságot alapított 1091-ben. Az itt látható lerombolt bencés apátság feltárt maradványait megtekinthetik a látogatók.Fontos időpont a történelemben 1498, amikor II.Ulászló Somogy vármegyének címert és pecséthasználati jogot adományozott az ország vármegyéi közül elsőként.
A közel másfél évszázadig tartó török uralom alatt a megye nagy része elnéptelenedett, majd az 1948-49-es forradalom és szabadságharc idején további pusztult.
A megye gazdasága és kulturális élete akkor indulhatott dinamikus fejlődésnek, amikor a múlt század végén megindult a vasúti közlekedés és szállítás.
Természeti értékeit illetően a megye nem panaszkodhat. A turisták kedvelt kirándulóhelyeaz erdőkkel borított, tavasztól télig gyönyörű színekben pompázó Zselic.
Csodálatos növény-és állatvilág jellemzi a Duna-Dráva Nemzeti Parkot. A Kis-Balaton nádrengetegében ritka madárfajok élnek. A berek nádjai közt található Európa egyik legynagyobb kormorántelepe.
A kedvező természeti adottságok, a jelentős erdősültségből adódó tekintélyes nagyságú faállomány a gazdaság fontos erőforrásai és egyben befektetési lehetőségei.
Az idegenforgalom a megye egyik meghatározó ágazata, törekvései szerint a jövő lehetséges gazdaság húzó ereje. Az ország kereskedelmi szálláshelyeinek mintegy 18%-a itt található a megyében. A Balaton és környéke nemcsak Somogy megyének, hanem Magyarországnak is egyik legnépszerűbb üdülőhelye. Az átlagosan 3-4 méter mélységű tó vízfelülete 590 négyzetkilométer. A Balatonszentgyörgytől Siófokig terjedő, mintegy 70 km hosszú somogyi partszakasz fokozatosan mélyül. A fürdőterületek kialakítása miatt több helyen a partot átalakították, kikövezték.
Az évente itt eltöltött csaknam 1,8 millió vendégéjszaka jelzi, hogy vendégeink kedvelik és értékelik idegenforgalmi kínálatunkat, annak ellenére, hogy ez a szám az előző évekhez képest csökkent. Körülbelül 200 ezer vendég látogatott a Balaton-partra 2002-ben, melynek fele külföldről érkezett.
Somogy megye területére esik a Dunántúl egyik legszebb tája, a kb.3500 ha területű Dél-Balatoni borvidék, amely mintegy 50 km hosszan terül el a Balaton déli partján. A közel 4000 szőlősgazda tizenhat hegyközség területén termeli a szőlőt olyan vidékeken, ahol már a római korban is szőlőtermesztés folyt magas szinten.
A megye sajátos turisztikai kínálata a vadász-turizmus. A megye vadállománya nemzetközileg elismert. Különösen a szarvas, őz, vaddisznó trófeák aratnak nemzetközi sikert. A színvonalas vadászházak a legigényesebb vadász számára is megfelelő ellátást, kényelmet biztosítanak. A somogyi erdőkben 4-5000 külföldi vadász fordul meg évente, főként a nyugat-európai országokból.
Az idegenforgalom fontos része a gyógyturizmus, amely az európai vendégek széles körében ismert. Az eddig feltárt 28 termálkút vizének hőmérséklete 51-70C fok között mozog, és vizeik kedvező kémiai összetételének köszönhetően betegségek gyógyítására is alkalmasak. A kaposvári, csisztapusztai, csokonyavisontai, Nagyatádi és szuloki gyógyfürdők vizét a külföldiek is ismerik és látogatják.
Építészeti értékekben kevésbéa vidék. A megyében található múzeumok, gyűjtemények, a szennai falumúzeum, aszántódpusztai majorság, a buzsáki tájház csak egy-egy példája a múlt megbecsülésének.
Gazdasági-pénzügyi szempontból kiemelkedő szerepe van Kaposvárnak, a megye közel 70 ezer lakosú székhelyének. Fejlett infrastruktúrája, gazdag pénzügyi és egyéb gazdasági szolgáltatórendszere a befektetések potenciális célpontjává teszik.
A Balaton fővárosának Siófokot tartják, a további városok Somogy megyében: Balatonboglár, Balatonföldvár, Balatonlelle, Barcs, Csurgó, Fonyód, Lengyeltóti,Marcali, Nagyatád, Nagybajom, Tab.




Nyomtatóbarát verzió

