MKIK Gazdasági Évnyitó 2014

2014. áprilisSomogyi Gazdaság

 

A magyar gazdaság növekedési pályája fenntartható - hangsúlyozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke Budapesten, március 19-én a kamara Gazdasági Évnyitó rendezvényén, amelyen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is.

Folytatás   |

Április az építőipar hónapja

2014. áprilisSomogyi Gazdaság

 

Az építőipar termelése 28,3 százalékkal szárnyalta túl februárban az egy évvel korábbit, mind a kiigazítatlan nyers, mind a munkanaptényezővel kiigazított adat szerint. Az épületek építése 21,3, az egyéb építményeké 39,2 százalékkal nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Az épületek építésének növekedése elsősorban az ipari beruházásoknak köszönhető, az egyéb építmények terén pedig a korábbiakhoz hasonlóan a vasút-felújítási munkák, az útépítések és a közműfejlesztések táplálták a növekedést. A februári kedvező időjárás is hozzájárult az építőipar teljesítményének javulásához – közölte a KSH.

Tematikus összeálltásunk   |

Széchenyi Kártya Program
Minden eddiginél alacsonyabb kamatok!

2014. áprilisSomogyi Gazdaság

 

Március 27-én Kaposvárra érkezett a KAVOSZ Zrt. országjáró előadássorozata. A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, a VOSZ Somogy Megyei Szervezete és a KAVOSZ Zrt. közös szervezésében több, mint félszáz vállalkozónak mutatták be a Széchenyi Kártya Program kedvezményes kamatozású hiteltermékeit.

Kamattámogatás a kamarai tagoknak!
A SKIK vissza nem térítendő támogatási rendszerének keretében a kamarai tagok az állami kamattámogatás mellé további kamattámogatást igényelhetnek Széchenyi Kártya-, Széchenyi Forgóeszköz- és Széchenyi Beruházási Hiteleikhez!
Folytatás   |

ECOTOP – Szakmai Workshop Krizsevácon

2014. áprilisSomogyi Gazdaság

 

Az ECOTOP projekt fő célja a tartós együttműködés Magyarország és Horvátország oktatási és egyéb intézményei között annak érdekében, hogy a partnerek népszerűsítsék az ökoturizmust, valamint adatbázist és hatékony képzési tananyagot dolgozzanak ki a gazdasági szektor számára.

Folytatás   |

Vissza nem térítendő támogatások 
a tagság részére 2014-ben is!

2014. áprilisSomogyi Gazdaság

 

A SKIK az országban egyedülálló módon évek óta vissza nem térítendő támogatások nyújtásával segíti a kamarai tagságot. Az elnökség és a küldöttgyűlés döntésének értelmében a tagok – az eddigi évek gyakorlatának megfelelően – idén is igénybe vehetnek többféle támogatást. A kialakított rendszer sokoldalú, számos területet felölel, így lehetőség van arra, hogy minden kamarai tag megtalálhassa a neki leginkább megfelelő, üzleti tevékenysége szempontjából leghasznosabb támogatási formát.
Az elmúlt év októberétől a kamarai támogatási rendszer keretében lehetőség volt az online pénztárgépek beszerzésének támogatására. Ezt a lehetőséget 2014-ben is lehet igényelni.
Újdonság, hogy ebben az évben minőségbiztosítási rendszerek bevezettetését is támogatja a kamara.

Folytatás   |