Fókuszban az innováció
Átadták a SKIK kitüntetéseit a kiválóság elismeréséül

2015. januárSomogyi Gazdaság

 

A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara minden évben kitüntetésekkel ismeri el a gazdasági élet különböző területein kiemelkedő teljesítményt nyújtó tagjait. A 2014. évi kitüntetések átadására a kamarai székházban rendezett ünnepség keretében került sor, ahol az innováció, mint a gazdasági fejlődés rugója került a középpontba. Térségünk gazdasági fejlődése és versenyképessége szempontjából meghatározó jelentősége van, hogy az itt tevékenykedő vállalkozások milyen innovációs készségekkel rendelkeznek. Ezért a SKIK kiemelt feladatának tekinti az innováció támogatását.

A magyar export növeléséhez elengedhetetlen a versenyképesség fokozása, amelynek alapja a folyamatos innováció. Somogy megyében a gazdasági szereplők innovációs aktivitása alacsony, amely a fokozódó verseny hatására további leszakadáshoz vezethet.
A kamara azt szeretné elérni, hogy naprakész információkkal, tájékoztatással a vállalkozói kompetenciák fejlődjenek, valamint hogy a 2014-20-as európai uniós költségvetési időszakban rendelkezésre álló forrásokat a megye vállalkozásai maximális mértékben kihasználhassák.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a hazai vállalkozások igen eltérő mértékben igényelnek segítséget az innovatív elképzeléseik megvalósításához. A legalább 250 főt foglalkoztató nagyvállalatok között közel 70% az innovatív vállalkozások aránya, miközben a kisvállalkozásoknak csupán negyede mondható innovatívnak. A kamarai szolgáltatások tehát elsősorban azoknak a kis- és középvállalkozásoknak jelenthetnek segítséget, akik szakmai ismereteik és üzleti kapcsolataik bővítésével tudnak eredményeket elérni.
A megfelelő tájékoztatást a kamara elsősorban rendezvények szervezésével és iparjogvédelmi tanácsadással segíti. A vállalkozások közötti együttműködések serkentése, a kapcsolatépítésre lehetőséget adó programok szervezése nagy hasznot jelenthet a cégek számára. Az újonnan kialakult kapcsolatok jelentősége azoknál a programoknál is tapasztalható, amelyek fő célja nem a kapcsolatépítés, és az ismeretségek kialakulása csak „mellékes körülményként” valósul meg.
A kamarai díjátadó ünnepségen tartott előadásában az innováció fontosságát hangsúlyozta Szombati Erzsébet, a Nemzeti Innovációs Hivatal munkatársa is. A fejlődéshez nem csak jó ötletekre van szükség, a projektek megvalósításának és hasznosításának támogatása is fontos feladat.
Ezeknek a gondolatoknak a jegyében nyújt elismerést a kamara azoknak a vállalkozásoknak, melyek az innovációt aprópénzre váltva, a mindennapokban kis lépésekkel, de folyamatosan előre haladva képesek a megújulásra.

Szombati Erzsébet, a Nemzeti Innovációs Hivatal főtanácsadója az innovációról tartott előadást

A Somogy Gazdaságáért Díjat minden évben az a kamarai tagvállalkozás kapja, mely a megye gazdaságának egészét szolgáló, kiemelkedő teljesítményt nyújtott és ezzel hozzájárult a megye gazdaságának fejlődéséhez. Ezt a díjat ez évben a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. nyerte el.

A Somogy Gazdaságáért Díjat átveszi Szalai Gyula, a KVGY Kft. ügyvezetője

Az Év Somogyi Vállalkozása díjat három kategóriában adja ki a kamara: a nagyvállalati kategóriában a siófoki Kőolajvezetéképítő Zrt. kapta az elismerést, a kis- és közepesek kategóriájában a Vatner Kft., a mikro-vállalkozások kategóriájában a CAD Production Kft.

Az Év Somogyi Vállalkozása Díjat nagyvállalati kategóriában a siófoki KVV Zrt. kapta, a díjat átveszi Szarka Dénes, divízió vezető

Az Év Somogyi Vállalkozása Díjat kis- és középméretű vállalkozások kategóriájában a kaposvári Vatner Kft. kapta, a díjat átveszi dr. Fenesi Balázs

Az Év Somogyi Vállalkozása Díjat mikro vállalkozási kategóriában a kaposvári CAD Production Kft. kapta, a díjat átveszi Papp Zoltán, ügyvezető

A szakképzés területén természetes személyeket és vállalkozásokat, oktatási intézményeket is díjaz a kamara. Természetes személyek kategóriában 2014-ben Agócs Attila, a kaposvári Építőipari, Faipari Szakképző iskola igazgatójának munkáját méltatta a kamara. A szervezeti kategóriában a magas színvonalon, elkötelezetten végzett tanulóképzésért pedig a barcsi Autó László Kft. kapta meg a Somogy Szakképzéséért Díjat.

A Somogy Szakképzéséért Díj nyertese szervezetek, vállalkozásoknak kiírt kategóriában
a barcsi Autó László Kft...

…természetes személyek kategóriájában Agócs Attila , a kaposvári Faipari-, Építőipari Szakképző igazgatója lett

A SKIK díjazza egyéb fontos területeken nyújtott teljesítményeket is. Ilyen az idegenforgalom és a környezetvédelem. A Somogy Idegenforgalmáért kitüntetést a csokonyavisontai Alexandra Vadászházat működtető Vadász-Lak Kft., a Somogy Környezetvédelméért díjat pedig a tapsonyi Hans Pausch Hungária Kft. vihette haza.

A Somogy Idegenforgalmáért Díjat idén a csokonyavisotai Vadász-Lak Kft. érdemelte ki. A díjat átveszi Drávecz Márton ügyvezető

A Somogy Környezetvédelméért Díjat a tapsonyi Hans Pausch Kft. vihette haza. A díjat Krennert István, ügyvezető vette át

A nap központi gondolata az innováció volt és ezt tükrözte a Somogy Innovációjáért Díj átadása is, mellyel ebben az évben Falussy Lajos vegyészmérnök újító munkásságát ismerte el a SKIK. Falussy Lajos ebben az évben a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Díj pályázatán szénszál erősítésű műanyag rögzítőelemekről szóló pályaművével első helyezést ért el.

A Somogy Innovációjáért Díj tulajdonosa 2014-ben dr. Falussy Lajos

Az ünnepség keretében került átadásra a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve által kiírt Egészséges Munkahely 2014 Díj is, melyet ebben az évben a Videoton Elektro-PLAST Kft. vehetett át.

Az Egészséges Munkahely 2014 Díjat dr. Fadgyas Erzsébet, a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének főorvosa adta át Gerber Andrásnak, a Videoton Elektro-PLAST Kft. ügyvezetőjének

Vállalkozónak lenni nem könnyű, a vállalkozói lét sok nehézséggel, buktatóval is együtt jár. Éppen ezért elismerés és gratuláció illeti azokat, akik hosszú időn keresztül talpon maradtak és eredményesen teljesítenek a vállalkozók világában.
Az ünnepség keretében minden évben köszöntik a vállalkozásuk negyedszázados- vagy annál magasabb kerek évfordulóját ünneplő kamarai tagokat.

Ebben az évben a következő vállalkozások vették át 25 éves jubileumi oklevelüket:
Fodor Autó Kft. Siófok, Járiné Fülöp Ildikó, egyéni vállalkozó, Kaposvár, Kecskemétiné Medgyesi Ilona, egyéni vállalkozó, Balatonboglár, Koordinátor Kft., Kaposvár, Makkos Péter, egyéni vállalkozó, Fonyód, Sziko Kft, Zamárdi, Sziszi Kft. Balatonboglárról, Szőke Istvánné,egyéni vállalkozó, Nagyatád

A Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Bacsák György fonyódi tagintézménye, a SKIK pártoló tagja idén ünnepli alapításának 40. évfordulóját. Az oklevelet Homor Judit igazgató asszony vette át.


Vissza a kezdőlapra    |