Akit a festék szaga megcsapott
Budai Ferenc: szeretném még festeni
a megújuló színházat

2018. januárlengyel János

 

Életműdíjat alapított a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, melyet 2017-ben Budai Ferencnek, Tajnafői Istvánnak és Tóth Jánosnak ítéltek oda. Ezzel a díjjal azokat ismerik el, akik évtizedeken keresztül munkájukkal bizonyították hozzáértésüket, elköteleződésüket, kiválóságukat. Januári lapszámunkban Budai Ferencet kérdeztük.

– Milyen gyerek volt?
– Az ötvenes évek második felében gyerekeskedtem, ahogy szokták mondani, olyan voltam, mint a többi – mondta Budai Ferenc. – Meg kellett felelni a kor elvárásainak. Olyan nagy csodák nem voltak. Fiúgyermeknek megfelelő volt a magatartásom, az iskolában általában négyes tanuló voltam. A humán és műszaki tárgyak érdekeltek. Úgy emlékszem, a szüleimnek nem sok gondjuk volt velem. Abban az időben természetes volt, hogy a gyerekek sokat segítettek a ház körül is. Mindenkinek meg volt a feladata, s azt el kellett végezni.

– Milyen csínytevéseire emlékszik?
– Nem voltam kifejezetten rossz gyerek, de azért minden lehetséges fára felmásztam, s ha tehettem, akkor kerékpároztam. No persze nem a mai modern biciklikre kell gondolni.

– Mikor és hogy döntötte el, hogy milyen szakmát választ?
– Az általános iskola befejezésekor a gimnázium és a szakma között kellett választanom. A tanulmányi eredményeim alapján egyik helyre sem volt könnyű bejutni. Abban az időben a Táncsics gimnáziumba négyes feletti eredménnyel is nehezen lehetett bekerülni. Szüleim is úgy gondolták, hogy menjek ipari iskolába, ahová a bátyám is járt. Nem bántam meg a döntésemet, hiszen a megye egyik legjobb festőmesterétől, Banelli Sándortól és a bátyámtól tanulhattam a szakmát.

– Melyek voltak élete legnagyobb kihívásai?
– A legnagyobb kihívás talán az volt, amikor 1970-ben elmentem az ipari iskolába tanítani. Majd az egyetem elvégzése után 1977. április 20-án kisiparos lettem. Ez abban az időben nem volt egy szokványos döntés. Főtt is a fejem egy darabig.

– Minek örült életében a legjobban?
– A legnagyobb öröm számomra is az volt, amikor megszülettek a gyermekeim. De ilyen öröm a biztos családi háttér, ami nélkül a vállalkozásomban sem tudtam volna ilyen jól és pontosan teljesíteni az egyre növekvő elvárásokat.

– Hogyan viszonyul egymáshoz a magánember és a vállalkozó?
– A magánembert és a vállalkozót nehéz szétválasztani, talán nem is lehet. Ez azért is így van, mert megrendelőnek soha nem mondtam nemet még akkor sem, ha este vagy éppen hétvégén hívtak munka ügyben.

– Szívesen lenne-e saját maga ellensége?
– Nem szívesen lennék a magam ellensége, mivel negyven év kisiparosság után az ember igencsak megedződik. Azonban haragot maximum átmenetileg tartottam. Igyekeztem minden konfliktusos helyzetet gyorsan megoldani. A harag rossz tanácsadó.

– Milyen célok vezérlik?
– Ennyi év után is a megfelelés vezérel. Ez természetes nálam, s erre számíthatnak a családom tagjai, a barátaim és a megrendelőim is. Azt szeretném, hogy a fiam, aki e téren is az utódom, hasonló szinten vigye tovább a vállalkozást.

– Mi a három legfontosabb dolog az életében?
– A család a gyermekeimmel, az egészség és a munkám. Szeretném látni, hogyan nőnek fel az unokáim.

– Mi szerepel még a bakancslistáján?
– Mivel a város és a megye szinte minden nagyobb épületének kivitelezésében részt vettem, még szeretnék a Csiky Gergely Színház felújításában is részt venni, amire a reményem szerint az építőiparban eltöltött 55 év után minden esélyem megvan.

Vissza a kezdőlapra    |