Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
További információkat Adatkezelési nyilatkozatunkban talál.

Európa-napi rendezvény

  • Szerző: Lucz Bianka

Május 14-én tartotta a kaposvári Europe Direct iroda az Európa-napi rendezvényét a desedai Fekete István Látogatóközpontnál.

A rendezvényt idén is a Fekete István Látogatóközpont Madarak és Fák napja elnevezésű programjával egybekötve tartotta a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamaránál működő Europe Direct iroda, ugyanis mindkét program szorosan kapcsolódik a Zöld Európa irányvonalhoz.

Az eseményt egy Euróra-napi futás indította, ahol 3-, 5-, 10 kilométeres, illetve egy gyerekfutamon lehetett indulni. A résztvevőket között sportszereket és ajándékutalványt sorsoltak ki.

A programokon gyerekek és felnőttek is egyaránt részt vehettek. A gyereket logikai és ügyességi feladatok várták, a felnőttek számára pedig egy Európa Uniós témájú totóval készültek az iroda munkatársai. A helyesen válaszolók közül kihúztuk azt a 3 személyt, akik az országos sorsoláson vesznek részt:
  Kövy Gergely
  Ferencziné Mecseki Tünde
  Strauszné Begovecz Ágnes

A színes programok mellett a Europe Direct iroda munkatársaitól lehetett információt kérni Európai Uniós kérdésekben, illetve számos kiadvány és szóróajándék közül választhattak az odalátogatók.


Vissza az előző oldalra