Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
További információkat Adatkezelési nyilatkozatunkban talál.

Elindult a Széchenyi Kártya Program MAX

A kormány korábbi bejelentése alapján Széchenyi Kártya Program MAX néven folytatódik a hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését szolgáló államilag támogatott hitelprogram. Konkrét hitelkérelmek benyújtására már van lehetőség.

A Kormányzat fontosnak tarja, hogy a Széchenyi Kártya Program keretében a kis- és középvállalkozások kedvező feltételrendszerű, támogatott finanszírozási forrásokhoz jutásának folyamatos biztosítását. Annak érdekében, hogy a kkv-szektor továbbra is a legalacsonyabb kamatok mellett juthasson forráshoz, a Kormányzat a Program összes hiteléhez - a vonatkozó hatályos Korm.határozat szerint - továbbra is kamattámogatást, illetve garanciadíj-támogatást nyújt és az eddigi mértékű kezelési költségtámogatást biztosítja a vállalkozások számára. 

Ennek eredményeként az SZKP MAX hitelei továbbra is a teljes futamidő alatt fix kamatozással, évi 0,5 – 3,5% nettó kamatszinten, a Program Üzletszabályzatában rögzített egyéb díjtételek mellett érhetőek el. 

A KAVOSZ Zrt. honlapján 2022. július végén közzétételre került a Széchenyi Kártya Program konstrukcióinak az aktuális piaci környezethez igazított igénylési feltételeit és kondícióit tartalmazó Üzletszabályzata, illetve az igényléshez szükséges dokumentumok.

A hitelkérelmek benyújtására már van lehetőség a SKIK ügyfélszolgálati irodáiban!

1.       Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX a napi működési költségek biztosításához. 

-          Az igényelhető hitelösszeg max. 250 millió forint.

-          A hitel maximális futamideje akár 3 év is lehet (1, 2 vagy 3 év).

-          A hitel nettó kamata évi fix 3,5%.

A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX keretében - annak többlettámogatott hitelrészeként -bevezetésre került a Széchenyi Energiakártya, amely az energiaválság által érintett vállalkozások által igényelhető 1 éves futamidővel, és a normál folyószámlahitelrészhez képest még kedvezőbb, évi fix 1% nettó kamattal.

2.       Széchenyi Likviditási Hitel MAX szabad felhasználású forgóeszközhitel a vállalkozás működéséhez szükséges forgóeszköz beszerzések finanszírozására. A Likviditási Hitel hitelkiváltásra is felhasználható.

-          Az igényelhető hitelösszeg max. 250 millió forint.

-          A hitel futamideje 3 év.

-          A hitel nettó kamata évi fix 3,5%

3.       Széchenyi Beruházási Hitel MAX szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas, az agrárszektorban is.

A konstrukció keretében finanszírozható főbb hitelcélok az alábbiak: klasszikus beruházási célok (mint pl. új és használt gép, berendezés, ingatlan, egyéb tárgyi eszköz beszerzés), korábbi piaci árazású hitelek kiváltása, a feltételeknek megfelelő üzletrészvásárlás, illetve a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz beszerzés. 

-          Az igényelhető hitelösszeg legfeljebb 400 millió forint.

-           A hitel maximális futamideje 10 év.

-           A hitel nettó kamata évi fix 1,5%, illetve energiahatékonyságjavítást és technológiaváltást segítő hitelcélok esetén évi fix 0,5%.

A kedvezményes Energiahatékonyságjavítást és technológiaváltást segítő hitel hitelcéljai az alábbi elvek mentén kerültek meghatározásra:  

-          igazolható a fenntarthatóság, a zöldgazdaság vagy a körforgásos gazdaság elveinek érvényesítése, illetve

-          a beruházás az energiahatékonyság javítására vagy technológiaváltásra irányul.

4.       Széchenyi Lízing MAX pénzügyi lízingügyletek finanszírozására.

-          A konstrukcióban mindenféle új vagy használt haszongépjárművek, gépek, berendezések finanszírozására van lehetőség.

-          A konstrukció maximális futamideje 10 év.

-          A konstrukció nettó kamata évi fix 3,5%. 

5.  Széchenyi Mikrohitel MAX, amely kifejezetten a hazai mikro-, és kisvállalkozások fejlődését segítő állami kamat-, kezelési költség- és kezességi díj támogatásban részesített beruházási hitel, amely szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas.

Finanszírozható főbb hitelcélok: klasszikus beruházási célok (mint pl. új és használt gép, berendezés, ingatlan, egyéb, jármű kategóriába nem tartozó tárgyi eszköz beszerzés akár az agrárszektorban is), illetve forgóeszköz beszerzés a hitelösszeg 20%-a erejéig, valamint a feltételeknek megfelelő korábbi beruházási hitelek kiváltása is megengedett.

A Széchenyi Mikrohitel MAX a teljes futamidő alatt fix kamatozással, évi 1% nettó kamatszinten, a konstrukció szabályzatában rögzített egyéb díjtételek mellett érhető el. 

-          Az igényelhető hitelösszeg legfeljebb 50 millió forint.

-          A hitel maximális futamideje 120 hónap.

-          Kezdő vállalkozások is igényelhetik.


További információ a SKIK ügyfélszolgálati irodáiban!


Vissza az előző oldalra