Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
További információkat Adatkezelési nyilatkozatunkban talál.

Kérdéses az atomenergia “zöld” minősítése az EU-ban

A legfrissebb hírek szerint az Európai Bizottság csak január közepén ismerteti az energetikai taxonómia-rendelettervezetet, amely az atomenergiát és a földgázt is fenntarthatóvá minősítené, bevonva őket az unió zöldfinanszírozási rendszerébe.

Az eredeti tervek szerint az uniós bizottság már decemberben előállt volna a javaslatcsomaggal, de az úgynevezett taxonómiarendelet ügye, főként az atomenergia zölddé nyilvánításának kérdése az állam – és kormányfők múlt heti csúcsértekezletén túlságosan megosztónak bizonyult.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a múlt heti csúcstalálkozót követően az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszert (ETS), valamint a készülő taxonómiaszabályozást nevezte meg olyannyira vitás ügyekként, hogy azokról az országvezetők következtetéseket sem fogadtak az EU-értekezleten.

Az ügyben két ellenlábas, Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz, Németország nemrég beiktatott kancellárja közös sajtótájékoztatójukon arra tettek ígéretet, hogy mielőbb kompromisszumos megoldást találnak.

Macron szerint mindenesetre leegyszerűsítő azt mondani, hogy francia–német vitáról lenne szó. – A különböző európai országokban különböző energiamodelleket látunk. Nem lehet más a cél, mint egy olyan taxonómia, ami az iparpolitikánk előmozdítását, illetve a gazdaságaink karbonmentesítését segíti – mondta a francia elnök, aki alig egy hónapja, hogy atomreaktorok építéséről tett bejelentést.

Franciaország és Magyarország részvételével összesen hét uniós tagállam még márciusban kezdeményezte az Európai Bizottságnál, hogy az atomenergia szerepet kapjon az EU nagyívű klímaprogramjában. Uniós források szerint az új – az atommal szemben rendkívül kritikus Zöldeket is soraiban tudó – német kormány azon dolgozik, hogy az uniós rendeletet otthon is „eladhatóvá” tegye. Annalena Baerbock Zöldpárti német külügyminiszter első hivatalos munkaútján, épp Párizsban nemrég kijelentette: Berlin következetesen ellenezni fogja a franciák törekvését, hogy a nukleáris alapú áramtermelést uniós szinten fenntarthatóvá minősítsék.

(Forrás: magyarnemzet.hu Kép: pexels.com)


Vissza az előző oldalra